Bemutattuk az ETDK-n az én/kolozsvár projektet. Image

Az én/kolozsvár projekt keretében készülő film közösségi szkeccsfilm kíván lenni: alkotásra szólítja fel a Kolozsváron élő fiatal művészeket, hogy történeteket írjanak és rendezzenek meg a városról, ahol élnek és tanulnak, ezáltal kiépítve a kolozsvári alkotó fiatalok közösségét. A közös motívum Kolozsvár, a filmek pedig azt mutatják be, mit jelent a fiataloknak a város, hogyan élnek benne. Kolozsvár ugyanis egy „történelemmel és kultúrával megterhelt város, sőt történetekkel terhelt város is, ahol sok fiatal és sok alkotó ember fordul meg, akik a történeteket nemcsak magukkal hordozni, de elmesélni is képesek. Kolozsváron rendkívül sokféle kultúra él egymás mellett vagy ütközik. Ez építészetileg is kitűnik, pl. a Marasti tér a Balkánt juttatja eszünkbe, de a plázák és irodaházak szinte New York-ot idézik, barokk és szocreál épületek sorakoznak egy utcafronton. Ez a sokféleség egy imázsfilmben imázstörést hozhat (pl. a Szent Mihály templomról nem lehet olyan totálképet mutatni, hogy a huzalok ne lógjanak bele), viszont a szkeccsfilm megfelelő formát tud nyújtani, hiszen szkeccsenként minél változatosabb történeteket kell bemutatni, a változatos terek, kultúrák ezt elősegítik: így a hátrányból előny lehet. A sokszínűséget azonban össze kell tartania egy közös motívumnak, ez Kolozsvár esetében a fiatalság lehet: az erdélyi fiatalok többsége itt nő fel, itt találja meg az életcélját, itt főz először, itt ismerkedik a mainstream és az alternatív kultúrával, ezért mindenki megszereti a várost; nem véletlen, hogy 2015-ben Európa ifjúsági fővárosa lehet. Ezért nagyszerű, ha ezek a fiatalok rengeteg pozitív és hatást gyakorló élmény birtokában alkotnak a városról egy szkeccsfilmet

 

Köszönjük!

 

é/k szemüveg

Posted: May 7, 2014 in Uncategorized

szemuveggg Te milyen szemmel látod Kolozsvárt? Mi nagyon kíváncsiak vagyunk rá!

Oszd meg velünk történetedet, és küldd be május 15-ig enperkolozsvar@gmail.com e-mail címre! 

Még van egy heted!

i/k

Vonszoltál  már végig egy ágyat vagy szekrényt a városon? Szembesültél már azzal, hogy az egész egyetemista életed belefér egy kisteherautóba? Kolozsváron rengeteg cuccot felhalmozunk, azokhoz mind egy-egy történet kötődik.  A tárgyaid mesélnek rólad, csak le kell írni!

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Image

Sannah Kvist svéd fotóművész All I Own című fotósorozata.

 

i/k

Image

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítottuk a novellaíró pályázatunk határidejét.

Az új időpont 2014.05.15.
Köszönjük nektek a sok-sok pályaművet!  Eredményes véghajrát kívánunk mindenkinek!

 

ImageImageImageImageImageEadweard Muybridge mozgóképei

 i/k

Kolozsvár egy jó karakter!

Posted: April 23, 2014 in Uncategorized
* Ha személyleírást kellene adni Kolozsvárról, akkor az  valahogy így hangzana:
soross
–        férfi
–        inkább nevezhető introvertáltnak
–        fölöttébb domináns
–        kettős karakter jellemzi: konzervatív, hagyománytisztelő, de mégis modern és nyitott
–        elővigyázatos, előrelátó, de nyitott az ötletekre és az újdonságokra
–        letisztult életstílusú
–        akik komoly témákkal fordulnak hozzá, azokkal nyitott
–        néha kicsit félénk
–        jóságos
–        olvasott és tanult személy
–        óvatos a döntésekben és kezdeményezésekben
–        amint elhatározott valamit, azt lépésről lépésre megvalósítja
–        fejlett a tulajdon iránti érzéke
–        toleráns és konszenzusra törekvő
–        kevés kockázatot vállal, figyel a lehetőségekre, ugyanakkor fontosnak tartja a biztonságot (személyi, családi és üzleti biztonságot)
–        jól öltözött, de nem követi az utolsó divatot
–        ápolt
–       inkább nyugatias, mint balkáni
Te milyen karaktereket figyeltél meg Kolozsváron? Írj köréjük történetet!

 i/k

*  Bogdan – Branzas  - Crisan – Kadar – Morosanu – Pascu – Szakats, Branding Cluj-Napoca. Proiect de implicare voluntara [kézirat]

 

 

24 é/k

Posted: April 22, 2014 in Uncategorized

 Újra hétköznapok.  Vége a húsvétnak! Most már van idő a Kolozsvárról szóló történetek megírására.  Még van 24 óra!

Image